Hajátültetés Nógrád Megyében
Az esztétikai sebészet az évek alatt rengeteget fejlődött. Egyre kifinomultabb módszerek láttak napvilágot, ezzel lehetővé téve az egyre jobb eredményeket.
A hajátültetési eljárás során a saját hajat ültetjük át a donorterületről a hajhiányos területre. A beavatkozást minden esetben számos vizsgálat és személyes konzultáció előzi meg. Ekkor a szakember megvizsgálja a páciens fejbőrét, valamint a hajvesztés mértékét és kiterjedését. Ezután eldönti, hogy az ügyfél hajhullásának állapota alkalmas-e a beavatkozás elvégzésére.
Ekkor dől el az is, hogy pontosan hány hajszál átültetése szükséges a kívánt eredmény elérésének érdekében, és hogy erre rendelkezésünkre áll-e a megfelelő mennyiség. Ezt követően a páciens tájékoztatást kap a beavatkozás folyamatáról, és az alkalmazandó módszerről, majd a szakember felvázolja, hogy az eljárást követően mire számíthat az ügyfél. Tehát a konzultáció elengedhetetlen a hajátültetés előtt.
A hajtranszplantációt követően a beültetett haj tulajdonságai megegyeznek a természetesen kinőtt hajszálakéval, az egyenes haj a beültetett területen is egyenesen fog nőni, a hullámos haj pedig ugyanúgy göndörödik, mint az eredeti hajszálak. Az eljárás egyáltalán nem fájdalmas, utána is csak enyhe zsibbadás, elhanyagolható fájdalomérzet tapasztalható. Az egyetlen kellemetlenséget az érzéstelenítő injekció okozza, a beavatkozás helyi érzéstelenítéssel zajlik. A siker és a problémát véglegesen megszüntető megoldás érdekében ez a kis fájdalom elviselhető.
A hajhullás problémája különösen a nők életében rendkívül nagy töréseket okozhat. A haj ritkulásának számos oka lehet. Okozhatja például valamilyen betegség, rendellenesség, a hormonháztartás egyensúlyának felborulása, vagy egyszerűen csak az idő múlása, de bekövetkezhet akár terhesség után is, valamint génjeink is nagy szerepet játszanak abban, hogy életünk során milyen mértékben kell megküzdenünk a hajhullással. A hajproblémákkal küzdő nők kétségbeesésükben és végső elkeseredettségükben az olyan csodaszereknek mondott készítményekhez fordulnak, melyek drasztikus pozitív változást ígérnek, azonban ezek nagy része teljesen hatástalan.
Hajbeültetés elérhető a következő városokból is:
Balassagyarmat
Bátonyterenye
Pásztó
Rétság
Salgótarján
Szécsény
Ha további információra lenne szüksége, jelezze azt klinikánk felé és mi a lehető leghamarabb felvesszük Önnel a kapcsolatot. Kiváló szakmai szolgáltatásokkal, és őszinte elkötelezettséggel, kellemes környezetben várjuk leendő pácienseinket.
[box title=”Hívjon a 0630 607 9885 számon,…”]… vagy vegye fel velünk a kapcsolatot a profueclinic@gmail.com email címen, amennyiben szeretne részt venni egy hajbeültetést megelőző ingyenes szaktanácsadáson, konzultáción. A szám minden nap reggel 9:00 és este 19:00 között hívható, az ünnepnapok kivételével[/box]

